Üdvözlet a MADÁRLESEN! A mai napi első áldozatom a szajkó. Lesz még ma bemutatásom, de ezt terveztem elsőnek. A másik (vagy másik kettő) bemutatásomban a szajkonak egy, a jobbik esetben két rokonát mutatom be nektek! Hát akkor jöjjön a mese a habbal!

Méretes egy madár, testhossza 34-35 centiméter, 140-180 grammot is nyomhat. Csőre rövid és erős. Tollazata rózsaszínes világosbarna, farka fekete, alsó farkfedői fehérek. Fekete szárnyán égszinék szárnytükör van. Tudja utánozni más madarak, hangját, vagy a szekérnyikorgást, de még a kutyaugatást is! Elkapja a gyíkokat, békákat, az apró rágcsálókat és a csőrével agyonveri őket. Tölgymakk, bükkmakk, kukorica, gabonafélék magvai, dió, mandula, alma, szőlő, erdei gyümölcsök egyaránt szerepelnek az étlapján.

Májusban kikölti azt az 5-6 tojást, amin 16-17 napig kotlik. 19-21 nappal a kikelés után kirepülnek a fészekből, ilyenkor sokszor még el sem érik a teljes röpképességet. Elsősorban lomberdőkben költ, különösen kedveli a tölgyeseket, de a gyertyánosokban, fenyvesekben, esetleg tujasorokban is megtalálhatjuk fészkét. A fészkét gallyakból készíti, és gyökerekkel, növényi szálakkal béleli. Európában, Ázsiában és Afrika északnyugati partvidékén fészkel. Erdei madár. Magyarországon rendszeres fészkelő. Magyarországon nem védett. Vadászható augusztus 1. és február 28. között.

 

Szerző: thommyboy'COM  2010.05.30. 08:31 Szólj hozzá!

Üdvözlet! Ez itt a MADÁRLESEN! Régen írtam már bejegyzést, de ne maradjon gazdátlanul, folytatom. Igaz, megfeledkeztem a blogról, de mostmár keményen folytatom! A következő bejegyzésem egy kicsit el fog térni a többitől, de a madárma ugyanaz marad! Mai témánk: a tengelic!

   12 centiméteres, és 14-19 grammos. Piros, fehér, fekete sávos a feje. A válla és háta sárgás, begye, melle, és oldalai vörhenyesbarnák. A torka, hasa és a farcsíkja fehér. Csőre hosszú, és hegyes. A hím kicsivel nagyobb, mint a tojó. A tengelice ügyetlenül ugrál a földön. A repülése hullámzó, stabil és sárga szárnya figyelemre méltó. Magokkal, hernyókkal és bogarakkal táplálkozik. Rövidtávú vonuló.

   Parkok fáira, és gyümölcsfákra rakja legszívesebben a fészkét, amelyben 5 tojáson 12-13 napig kotlik. 14-15 nap múlv kirepülnek. Tojásai barna alapon kék színűek. Egész Európában, Nyugat- és Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában elterjedt. Magyarországon védettséget élvez, eszmei értéke 10 000 forint.

 

Szerző: thommyboy'COM  2010.04.11. 08:08 Szólj hozzá!

Üdvözlet, ez itt a MADÁRLESEN! A vörösbegy, és a kékbegy rokona, a fülemüle kerül ma bemutatásra. Jó szórakozást!

   Testhossza 16 centiméter, és a testtömege pedig 17-24 gramm, tehát egy egész nagy madárral van dolgunk. Hasa, háta szürke, farka vörösesbarna, torka világosszürke. A földön vagy bokrok tövén található rovarokkal, férgekkel, pondrókkal táplálkozik. Fogságban elpusztul. A legszebben éneklő énekesmadár, egyszerre négy hangot is képes kiadni. A tojó nem énekel.

   Erdők talajára készíti csésze alakú fészkét. Fészekalja 4–6 tojásból áll, melyen 13–14 napig ül. Európában, Kelet- és Közép-Ázsiában költ. A Kárpát-medencébe áprilisban jön, és szeptember közepéig marad, a telet Nyugat- vagy Közép-Afrikában tölti. Nem veszélyeztetett, de MAgyarországon védett. Eszmei értéke 10.000 forint.

Szerző: thommyboy'COM  2010.04.01. 17:31 Szólj hozzá!

Üdvözlet a MADÁRLESEN! Most a vörösbegy egyik rokonja lesz a téma, mint már tudjátok: a kékbegy! A másik rokonja meglepetés lesz!

   Ahogy már az eddigiek közül szinte az összes madár, ez is 14 centiméteres, és 15-25 grammos. Háta és szárnya sötétbarna. A hím begye kék, mint ahogy a neve is mondja. Rovarokkal, férgekkel és pókokkal táplálkozik.

  

A legtöbbszor a talajba, a növények közé fészkel, ahová 6-7, délen 4-5 tojást rak. 13-14 napig kotlik és még 13-14 napig gondozza őket. Európban és Ázsiában költ. A telet Észak-Afrikában és Indiába tölti. Áprilistól szeptemberig tartózkodik Magyarországon.

 

 

Szerző: thommyboy'COM  2010.04.01. 06:48 Szólj hozzá!

Üdvözlet a MADÁRLESEN!  A mostani témánk a vörösbegy, amit ha meghallassz, azonnal azt gondolod: "Ezt a nevet már hallottam!". De valószínűleg nem láttál még ilyesféle állatot!

   Ez a madár 14 centiméteres, és körülbelül 19,5 gramm. Háta barnás, hasa fehér, begye (ahogy  a neve is mondja) vörös. Szereti az erdőket, és a fás kerteket. Rovarokat, férgeket, bogyókat és magvakat eszik. Pár évig él csak, de a rekorder elérte a 13. életévét is!

   Szinte mindig a sűrű aljnövényzetben költ. Áprilistől júliusig költ, kétszer évente. 5-7 tojás születik egy ilyen alkalommal, amin 13-14 napig kotlik a tojó. A fiatal madarak 13-15 naposan repülnek ki. Európában, és környékén található meg. Magyarországon rendszeres fészkelő.

 

Szerző: thommyboy'COM  2010.03.31. 13:26 Szólj hozzá!

Üdvözöllek a MADÁRLESEN! Tudom, hogy rengetegen szeretitek a verébfajtákat. Ezért gondoltam, bemutatnám egy képviselőjét. De mivel vany egy "néhány" nehezen tudtam dönteni. De végül megszültem az eredményt: házi verebet mutatom be!

   Aprócska, de gömbölyded madár, 14 centis, 24-38 grammos. Feje barnásszürkés, néhol barna. Hasi része fehér. Háta, és oldala viágosabb barna, a farktolla sötétbarna. Magevő, és nem költöző. Nem védett, de természeti szempontból jelentős.

   Kertekben, és faodvakban fészkel. Évente háromszor költi ki az öt-hat szennyesfehér tojását. Szinte egész Európában elterjedt, de előfordulnak Afrikában, és Ázsiában is. Rendszeres fészkelő magyarországon.

 

 

Szerző: thommyboy'COM  2010.03.30. 06:59 Szólj hozzá!

Üdvözlet! Ez itt a MADÁRLESEN! Ez az utolsó év madarás bejegyzésem, és a parti fecskéről lenne szó. A segítőimet kihagyom, jó szórakozást!

   Egy kicsike, verébszerű madárról lenne szó, akinek a mérete alig 12 centiméter, súlya 11-16 gramm! Feje, szárnya barna, míg nyaka, hasa fehér. Szárnya hosszú, hegyes, farka nem villás. A legkisebb fecskefaj. Rovarokkal, levéltetvekkel, hangyákkal és vizirovarokkal táplálkozik. Költöző madár.

    A löszfalakba válynak másfél méter hosszú lyukakat. Ott rakják le mind az 5 tojást, amiken 13 napig kotlanak. Eurázsiában, és Észak-Amerikában lelhető fel. Rendszeres fészkelő a kárpátmedencében. Magyarországon védett madár, eszmei értéke 10 000 forint.

Szerző: thommyboy'COM  2010.03.28. 09:47 Szólj hozzá!

Üdvözlet! Ez a MADÁRLESEN! Szép nap ígérkezik, a nap süt, a madarak csiripelnek... Apropó madarak! Most a fecskének egy másik faját mutatnám be, ha megengeditek: a molnárfecskét! Kösz a Wikinek, és a youtubenak!

Egy közepes termetű madárkánkról lenne szó, ugyanis 13 centiméter a hossza, és 13 gramm-tól egészen 23-ig elérhet a testsúja. Hátuk kékes színű, begyük és hasuk pedig fehér. A lábaikat úgynevezett pihetollak borítják. Repülő rovarokkal táplálkozik, 1-2 évig él.

A költési időszak májustól szeptemberig tart. Van olyan, hogy ez alatt kétszer, sőt háromszor is költenek. Az agyagból készült fészekben egy ilyen alkalommal 4-5 fehér tojás jön világra. Ezek 3-4 hetes korukban kirepülnek. Ilyenkor tollazatuk még barnás-fekete színű. A nyári időszakban Eurázsiában bárhol megtalálható. Télen főképpen afrikában tartózkodik. Magyarországon rendszeres fészkelő.

Szerző: thommyboy'COM  2010.03.28. 08:29 Szólj hozzá!

Üdvözöllek! Ez itt a MADÁRLESEN! Most az év madarát, a fecskét fogom bemutatni, azon belül is a három alfaját: füstifecske, molnárfecske, partifecske! Köszönet ismét a Wikipédiának!

A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, mellénye és homloka élénk rozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás.  Ez a madár rendkívül kicsi és könnyű: testhossza csak hosszú farktollai miatt éri el a 17–19 centimétert. Vékony, hosszú, hegyes szárnyainak fesztávolsága 32–34 centiméter. A füsti fecske testtömege 16–20 gramm között mozog. A kecses, gyors füsti fecske hasznos madár: repülő rovarokkal, levéltetvekkel, kisebb lepkékkel táplálkozik. Ha már kevés a táplálék, pókokra és hernyókra is ráfanyalodik.

A délről megérkezett füsti fecskék számára májusban érkezik el a költési időszak kezdete.A füsti fecske évente többnyire két – bőséges időben három – fészekaljat nevel fel, bár elterjedése északi részén általában csak egyet. Egy alkalommal 4-6 fehér alapon kékes barnán pettyezett tojást rak, amelyek 14-16 nap múlva kelnek ki. A fiókák kezdetben csupaszok és vakok, mintegy 18-23 napon belül válnak röpképessé. Csillapíthatatlan étvágyukat addig mindkét szülő igyekszik kielégíteni. Ilyenkor egy nagyobb fészekaljhoz akár naponta 400.

Ausztrália kivételével minden kontinensen elterjedt vándormadár, csak a hideg éghajlati övet és a sivatagos területeket kerüli.A füsti fecske Magyarországon védett madár, eszmei értéke 10000 forint.

 

Szerző: thommyboy'COM  2010.03.27. 09:12 Szólj hozzá!

Üdvözlet! Ez itt a MADÁRLESEN! Az első alkalommal írok, várok kommenteket, mit csinálok rosszul, mit nem! Nagyon örülök, hogy itt vagy, de ha már itt vagy olvasgasd el a blogomat!  Az első bemutatásra kerülő madár az ökörszem. Köszönet a segítségért a wikipédiának, meg Herman Ottó könyveinek!

   Egy apró termetű madárral van dolgunk, alig 9-10 centiméter, és 7-12 gramm! Világos, úgynevezett fahéjbarna színű a tollazata. Aprócska farkát jellegzetesen felcsapja, ugyanis mindig előredől, így egyensúlyoznia kell. Mint sok más állat, ő is a farkával egyensúlyozik. Főképpen rovarokkal, és pókokkal táplálkozik, de nagyon örül annak is, ha talál bábokat, vagy petét. Ezeket a rözserakásokban kutatják. Ezeket kicsit íves, de amúgy hegyes, rövid csőrével szedegeti fel.

  Fészke gallyakból, beljebb mohákból, és legbeljebb tollakból áll. Áprilistől júliusig tart a költési időszaka. Évente kétszer hat-hét aprócksa, piros pöttyökkel tarkított tojás jön világra, amiken tizennégy napon kotlik. Leffőbbképpen Eurázsiában honos de előfordulnak Észak-Amerikában is. Rendszeresen fészkel Magyarországon. Nem vonuló.


Most megy :
Vivaldi - Spring


Mp3 letöltés | LetoltesKereso.hu
Szerző: thommyboy'COM  2010.03.27. 08:17 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása